|
2020-05-02 22:15:20, szombat
|
| |
| |
EDMUND SPENSER VERSEI 
Edmund Spenser (London, 1552 körül - London, 1599. január 13.) angol költő, ellentmondásos figura, aki az ír kultúra lelkes megsemmisítője és Írország gyarmatosításának szorgalmazója volt, ugyanakkor a korai modern angol költészet egyik legnagyobb alkotója. Spenser legismertebb műve A tündérkirálynő (The Faerie Queene), egy epikus mű, amely egy fantasztikus allegória segítségével ünnepli a Tudor dinasztiát és I. Erzsébet angol királynőt.
AMORETTI: 15. SZONETT
Szorgos kalmárok: sorsotok robot,
hogy dús kincsen szép hasznotok legyen,
két Indiát akár kifosztotok;
de mit űztök oly messzi tengeren?
Lám, én szerelmesemben meglelem
távol-közel mi kincs csábítana;
zafír kell: zafír szemét nézhetem;
ha rubint: vér-rubint az ajaka;
ha gyöngy: fehér szemelt gyöngy a foga;
ha elefántcsont: áldom homlokát;
ha arany: haja arany korona;
ha ezüst: keze színezüst kis ág.
De legdicsőbb, mit szem nem lát sosem:
lelke, sok szép erénnyel ékesen.
Tandori Dezső
AMORETTI. SZONETT LXXXI. SZONETT
Szerelmem szép, mikor aranyhaja
a könnyű szélben hívogatva leng:
szép rózsáktól tüzes orcája, ha
szemében felizzik a szerelem.
Szép keble, mint ha bárka, amelyen
értékes portékát visznek, kiköt:
s szép, hogyha mosolyától fényesen 
derült arcáról lefoszlik a gőg.
De legszebb, mikor kitárja a gyöngy
s rubin sorból rakott kaput: ezen
keresztül nyílik út a szó előtt,
mely hirdeti, friss esze mit üzen.
A többit a természet tette: de
ez itt a szív műve s döbbenete.
Ferencz Győző fordítása
HOMOKBA ÍRTAM KEDVESEM NEVÉT
Amoretti: 75. szonett
Homokba írtam kedvesem nevét,
de jött a hullám s rajzom elsöpörte:
leírtam újra minden betűjét,
de jött a dagály s munkám eltörölte.
Hiú ember, hiú vágy - szólt pörölve
a lány - megfogni a pillanatot,
hisz magam is így omlok egykor össze
és nevemmel együtt elpusztulok.
Tévedsz! - felelte: - híred élni fog,
ami porba hal, az csak földi lom,
szépséged a dalaimban lobog
s dicső neved a mennybe fölírom.
S ott szerelmünk, bár minden sírba hull,
örökké él s örökké megujul.
(Szabó Lőrinc fordítása)
A MEGSZELÍDÜLT SZARVAS 
Mint a vadász, ki futva kimerül,
és látja már, hogy megszökött a vad,
s lihegnek a kutyák körös-körül,
leül pihenni ott, hol árny akad:
így egyszer - mint ki hasztalan szaladt -
vadászat után én is pihenék,
a nemes vad megfordult ezalatt,
hogy szürcsölje a forrás hűs vizét,
és ott megállt, szelíden nézve szét,
nem menekült, jött bátran közelebb,
míg megragadtam remegő kezét,
s szorosan rátettem a kötelet.
Ilyen vadat nem látott senki sem;
hogy tőrbe csalják, tűri szívesen
Fordította - Vas István
A TÜNDÉRKIRÁLYNŐ (részlet)
A gyönyörűség lugasa
II. könyv 12. ének, 70-80. stanza
S hallottak oly édes dallamot,
mely az értő fül legfőbb öröme,
amilyet még soha nem hallhatott
földi tér, csak az édenek köre:
s bármi lénynek szólt, megítélnie
bajos volt, miféle zene lehet:
együtt a fül megannyi gyönyöre
szólt benne, ékesen illeszkedett,
madárdal, énekhang, szél, vizek, hangszerek.
Víg madarak kedves lombok alatt
daluk összhanggá édesen keverték;
angyali-lágy, remegő szavukat
hangszerekével mennyei kecsesség
egyesítette, ezüstös, remek-szép
kórus csendült vízesés morajába:
s e mély zúgást hol megszeliditették,
hol erősítették, szél susogása
járt köröttük, felelt kiük-kiük szavára.
Ahol mintha szólt volna a Zene,
a szép Boszorka ott töltötte kedvét
új Szeretővel: varázsereje
bűvölte oda, messzi idegenjét,
ki most mellette szendergett, pihent még
titkos árnyban, pajzánságok után,
s szép Hölgyek s pajkos fiúk énekelték
körülöttük dalukat, s ennek során
el is játszottak, féktelenkedőn, buján.
S a nő végig a férfira hajolt,
hamis szemét látványára szegezte,
mintha gyógyulna, hol sebezte-volt
a kígyó, vagy mohón gyönyört legelne:
s gyakorta könnyű csókokkal lehelte,
föl ne ébressze, ajkát harmatozta,
szemén át szívta eleven szerelme
tüzét, kéjes vágyába máris oldva,
és sóhajtozva, mintha ellenére volna.
Míg valaki e szép dalt énekelte:
Ó, te, ki vidulsz ékes képeken,
lásd, ha virág nyit, Nap Tükre a kelyhe;
ah, nézd a Szűz Rózsát, mily ékesen
nyit s pillant, szerényen, szemérmesen,
s mintha úgy volna szebb, ha rejtezik;
de íme, már bátran s készségesen
tárul, bimbó-keblet meztelenít,
s hamar elmúlik elmúlik, ó, nézd, veszti szirmait.
Így tűnik, mint a nappal, a levél
s a rügy s virág halandó élete;
hanyatlik, s nincs, hogy új, friss nedve kél,
egyszer volt dísz, csak így virult vele
sok Hölgy s Lovag szerelmes nyughelye;
hát addig tépd a rózsát, míg virul,
mert jő s fonnyasztja rút vénség szele;
gyűjtsd Vágyad rózsáját, míg pirosul,
szeress, míg hasonló szép bűn vár válaszul.
Ekképp szólt. S a madarak kórusa
rákezdte újra, mintha helyeselne,
s példája lenne kellemes szava,
melynek a makacs pár mindjét figyelte,
míg haladt fáradatlan, nem pihenve,
ligetet bújt és bozót sűrűjét
kúszta át, végül ama helyre lelve,
hol a kéjenc Hölgy fogta kedvesét,
ölén nyugtatván a Vadóc álmos fejét.
Rózsaágyon hevert a Nő, akár ha
hőtől alélna, vagy bűn mámorától,
bízó bájait tárta fel ruhája,
selyemszál- és ezüstszál-szőtte fátyol,
nem fedvén bőre alabástromából
szinte semmit, sőt, így volt az fehérebb;
Arachne készít ilyet fény-fonálból,
vagy maga a Nap, harmatos-ledéret,
mely mégis szűzi-tisztán szállva vág a légnek.
Hókeblét kedvre falhatták az éhes
szemek, s nem tudtak volna telni véle,
ám friss emlékű fáradása édes
méznél különb cseppeket csalt hegyébe,
s ezek gyöngyökként gördültek elébe;
szemén futkostak boldog mosolyok,
nedves tűz-sugárral átjárva, mégse
ölve gyönge szíveket: csillagok
tündöklőbbet így ha fényük vízen ragyog.
Az ifjú, aki mellette aludt,
bizony, nemes sorból származhatott,
s így fájó látványt nyújtott, mire jut
a jeles erény, mint éri mocsok;
szép tisztelet és kedvesen konok
figyelmesség védte így is az arcát,
férfias báj, álmán nem bágyadott;
gyöngéd ajka alatt a fiatalság
szakálla sarjadt, selymes-friss szálú bodorság.
Fegyverzete, a szunnyadó dicsőség
renyhült tára, ott függött egy faágon,
a derék pajzs titkolta régi hősét,
rozsdállott, diadaljel egy se látsszon;
de néki jó hírnél már több e mákony,
csak tékozol, más üdvét megveti,
fetreng buja, fényűző orgiákon,
így züllik teste, tűnnek napjai;
ó, rettentő varázs, mely rontással veri!
Tandori Dezső fordítása
|
|
| |
|
0 komment
, kategória: Világirodalom |
|
|
|
Címkék: megszeliditették, tündérkirálynő, hangszerekével, ellentmondásos, szerelmesemben, alabástromából, megsemmisítője, származhatott, szorgalmazója, féktelenkedőn, segítségével, legismertebb, fantasztikus, gyöngyökként, megszelídült, elefántcsont, illeszkedett, tündöklőbbet, figyelmesség, szendergett, fonnyasztja, varázsereje, kifosztotok, megragadtam, erősítették, rozsdállott, elpusztulok, gyönyörűség, egyesítette, fegyverzete, szemérmesen, pajzánságok, készségesen, selyemszál, harmatozta, meztelenít, korai modern, fantasztikus allegória, könnyű szélben, természet tette, szív műve, lány –, csak földi, dalaimban lobog, mennybe fölírom, kutyák körös-körül, gyönyörűség lugasa, édenek köre, szép Boszorka, férfira hajolt, madarak kórusa, kéjenc Hölgy, Edmund Spenser, EDMUND SPENSER VERSEI, Tandori Dezső, SZONETT LXXXI, Ferencz Győző, HOMOKBA ÍRTAM KEDVESEM NEVÉT, Szabó Lőrinc, MEGSZELÍDÜLT SZARVAS, Szűz Rózsát,
|
|
Offline
